|
Szeretettel köszöntöm Adács Község honlapján.
Köszönöm, hogy megtisztelt minket érdeklődésével és
virtuális barangolásai során ellátogatott településünkre.
E honlap segítségével szeretnénk bemutatni,
a világ számára elérhetővé tenni községünket.
Honlapunkon olvashatnak a múltról, értesülhetnek
a jelen aktuális és mindenkit érintő kérdéseiről,
és a jövő terveiről is.
Igyekszünk elérhetővé tenni a helyben élők számára
a közérdekű információkat és szolgáltatásokat,
ezzel is erősítve a polgármesteri hivatal

ügyfélbarát és szolgáltató jellegét.
Szeretettel köszöntöm a Mira Orient Art honlapján.
Köszönöm, hogy megtisztelt érdeklődésével és
virtuális barangolásai során látogatást tesz a weblapon. Remélem hasznos információkkal gazdagodva távozik és máskor is vendégeskedik e keleti oldalon!
''Hastáncolni annyit jelent, mint gyönyörű, egészséges, életvidám nőként élni, sugározni belső szépségünket. A táncos lehet fiatal vagy érett korú, vékony vagy telt, hajadon vagy családos - NŐ!''
Szeretettel köszöntöm Adács Község honlapján.
Köszönöm, hogy megtisztelt minket érdeklődésével és
virtuális barangolásai során ellátogatott településünkre.
Szeretettel köszöntöm Adács Község honlapján.
Köszönöm, hogy megtisztelt minket érdeklődésével és
virtuális barangolásai során ellátogatott településünkre
Szeretettel köszöntöm Adács Község honlapján.
Köszönöm, hogy megtisztelt minket érdeklődésével és
virtuális barangolásai során ellátogatott településünkre.
E honlap segítségével szeretnénk bemutatni,
a világ számára elérhetővé tenni községünket.
Honlapunkon olvashatnak a múltról, értesülhetnek
a jelen aktuális és mindenkit érintő kérdéseiről,
és a jövő terveiről is.
Igyekszünk elérhetővé tenni a helyben élők számára
a közérdekű információkat és szolgáltatásokat,
ezzel is erősítve a polgármesteri hivatal
ügyfélbarát és szolgáltató jellegét.
|
Hozzászólások (0)